Honnan vegyünk nyuszit?

2014.08.04 00:06

Amikor én elhatároztam, hogy márpedig én akarok egy nyulat, az első gondolatom az volt, hogy egy állatkereskedés lehet ebben a legnagyobb segítségemre. Neki is vágtam, meg is találtam a nekem szánt nyuszkót, aztán pórul jártam. Na de haladjunk szépen sorjában.

Az első nyuszim kisállt kereskedésből volt, és kevesebb mint 3 hét után elpusztult. Mikor másikat kerestem, elvetődtem egy magát tenyésztőnek valló alakhoz, akinek a nyulai be voltak zsúfolva egy kis fészer szerűségbe, ahol lógott a fal meg a sok légypapír. Bevallottan patkányok veszélyeztették a nyulak biztonságát, egy családot el is pusztított közvetlen azelőtti nap, hogy elmentem oda. A szaporító (merthogy egyértelművé vált, hogy a férfi az volt)  mesélte, hogy kétszer pároztatta az anya nyulat, mert úgy hallotta, attól több kölyke lesz, és lám, hatot is ellett, bezzeg húsvétkor csak hármat. Erre felkaptam a fejem, ugyanis húsvét óta csak annyi idő telt el akkor, hogy kiderült: amint ellett a nyuszi, már újra pároztatták. Azt is elárulta, hogy a legtöbb nyuszit kisállatkereskedésbe viszik
Azt mondta a kedves úr, hogy öt hetesen ő már odaadja nekünk a nyuszit.

Ezek után beszéltem egy igazi tenyésztővel, akinek elmondtam az itteni tapasztalataimat. Ő elmondta, hogy az anya nyúlnak kimerítő a vemhesség és a kisnyulak felnevelése, így normális esetben évente 3-5× elletnek egy anyával. Azt is kifogásolta, hogy öthetesen elválasztja őket az anyjuktól, pláne így, hogy nagy az alom. A helyes eljárás az lenne, ha 3 kisnyusziig 6 hetes korában, nagyobb alom esetében csak 7-8 hetes korban adja őket oda, mivel ezutóbbiak sokkal kisebbek.